Rég voltam ilyen beteg, mint most. Az a szép garatom begyulladt vörösre, és elindított egy megállíthatalan taknyolást, percenként használok el két zsepit, tehát már nem látszom ki a zsepihegyek országából.
Ami a legrosszabb az nem a láz meg az ien hőemelkedéses cucc, hanem az hogy semminek nem érzem az ízét. Még a teának se, semminek. Nagyon picit érzem hogy sósat eszek és hogy talán édeset. Még a csokit se érzem...hallod ezt Hen még azt se... :(
Ma éjjel sikerült aludnom és olyan jót álmodtam... :) el se mondom.
Pedig még örültem hogy tudok haladni majd a sulival, mindent időben megcsinálok...a nagy szart, így megint lemaradok mint a teknős a maratoni futáson.
szombat, február 25, 2006
Váladékolós nagyot hapcizós gethes
kigondolta Manta pont akkor 10:53
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
a nemérzemazízétsemminekse-nek az az előnye, h ienkor minden szart meg tudsz enni :). egyébként átérzem a probléma súlyát, tapasztaltam már én is hasonlót :/. a teknős meg hiába lemarad, beér, és that's the point. nem kétségbeesni, meggyógyulni, értem? pusza, írjad meg mélben what your dream was.
de mire beért a teki, a többiek már új kört kezdtek...
fenéket, a verseny egy körös :)
Megjegyzés küldése